Kedves Olvasó!
Mai napom vége jól fejeződik. Jó érzés, hogy segítettem anyukámnak, az orvosnál. Úgy érzem tettem én is érte, valami szeretet teljeset. Szeretném, ha felépülne, a sok fáradozásait én is viszonozni tudnám.
A szeretetet csak úgy adjuk, ha szeretünk azt nem bánhatjuk meg. Okozhat fájdalmat, ha nem kapjuk viszonzásul. De az már más hibája. Szerinted mindenki tud szeretni? Az én véleményem és tapasztalatom, hogy azt is tanulni kell. Elmesélek egy történetet.
- A kis fiam születésekor történt. Nagyon megörültem, amikor meg érkezett, de nem öleltem meg. Nem sírt, elvitték a többi babák közé. Pár óra múlva hozták a nővérek, hogy megszoptassam. Csodálattal néztem rá, átöleltem, úgy feküdtünk az ágyon és aludtunk. Mikor haza értünk, a fürdetésnél sírt. Kérdően néztem, vajon mi lehet a baja? Anyukám is ott volt mosolyogva nézte, és azt mondta: -Vedd fel!-
Én felvettem, megöleltem, és vissza letettem. Attól a pillanattól megértettem, hogyan kell, csak szeretni. Az óta is bemegyek a szobájába, amikor csak van rá módom, megpuszilom, és vissza kimegyek, folytatni a munkám 18 éve, hogy ez a munkám. Anya vagyok.
Kívánom neked is sok szeretettel
